Az első reggelem ezen a helyen nagyon átlagosan telt el. Anyu már 8-kor kopogtatott az ajtómon, gondolom azt hitte, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy ne aludjak vissza. Nagyon rosszul gondolta. Ilyenkor általában félóra múlva megjelenek és reggelit készítek magamnak, de ez most elmaradt, ugyanis még mindig békésen szunyókáltam az egyetlen helyen, ami nem volt annyira idegen, az ágyamban. Háromnegyed 9-kor jött újra. Kopogtatott, majd amikor nem kapott semmiféle választ benyitott és érkezett a fejmosás, mikor még fel sem ébredtem.
-El fogunk késni! Milyen fényt vet ez rád már az első napon?-igen, pont az ilyen mondatok hiányoztak most. Nem mondhattam, hogy hidegen hagy, mert akkor még idegesebb lett volna.
-10 perc és elkészülök!-mondtam annak érdekében, hogy leszálljon rólam. Sikeres volt a tervem, magamra hagyott, én pedig az előbbi hangoskodástól már kellően éberen tartottam a fürdőszoba felé. Még megengedtem magamnak egy percnyi bambulást a tükörbe nézve, aztán belevágtam a dolgok közepébe. Zuhanyzás, fogmosás, a frizurámmal pedig kezdeni kellett volna valamit, de inkább csak összefogtam lófarokba. Felkentem egy kis sminket, mint szempillaspirál, szemceruza és szájfény. Nyilván valami elegánsat kellett volna felvenni, de így sebtében, csak egy fekete farmert, egy laza blúzt és egy magassarkút tudtam magamra kapni. Szerencsére amivel tegnap jöttem táska illett a szetthez, úgyhogy nem volt más dolgom, rohantam le. Szinte beestem a konyhába és anyura néztem, aki harci díszben itta meg kávéja utolsó kortyát. Biztos tudta mire gondolok, mert elmosolyodott.
-A későn kelőknek nem jár reggeli. Na induljunk, majd útközben szerzünk valamit.- nem viccelt. Bepattantunk a kocsiba és már úton is voltunk. Legnagyobb szerencsémre az iskola gyalog 15-20 perc, kocsival meg 3. Útközben ugyan nem vettünk semmi ehetőt, de anyu biztosított, hogy a suliban biztos lesz valami büfé. Nem mondom, hogy nem volt bennem egy kis félelem, de a nagy részét másnapra tartogattam, amikor nem csak a tanárokkal és az igazgatóval kell majd ismerkednem, hanem válaszolgatnom kell majd a "Honnan jöttél?", a "Hova költöztetek?", a "Hány éves vagy?" és hasonló szörnyen untató kérdésekre. A sulinak külön parkolója van, ahol már nem sok hely akadt, így egy kicsit arrébb kellett megállnunk.Ügyesen tipegtem a magassarkúmban, néha elkapva anyu karját, hogy mentsem magam egy eséstől. Mondtam már, hogy vannak bajok az egyensúlyérzékemmel? Mindegy is... Az iskola méretét tekintve elég nagy. 4 tagozatból lehetett volna választani, most majd kiderül melyikre lesz még hely. Beléptünk a Hartford Public High School-ba, ami egyébként az épületen is fel volt tüntetve. Épp zajlottak az órák, szóval minden csendes volt. A portás meglátott minket, majd kedvesen megkérdezte miben segíthet és kérésünkre útba is igazított minket az igazgatói felé. Az ajtó ugyan nyitva volt, de mi jól nevelten bekopogtattunk. Az igazgató egy erőskezű (legalábbis annak tűnt) férfi volt. Behívott minket és hellyel kínált, majd időt nem is vesztegetve rákérdezett, hogy hogy tetszik az iskola.
-Még nem volt időm jobban körülnézni, de amit eddig láttam az igazán tetszik.- próbáltam magamra erőltetni valami mosoly félét.
-Ha nem bánják mondanék is róla pár szót. Létesítményünk 1638 óta működik igazán sikeresen. Az állam legnívósabb iskolája vagyunk. Diákjaink jeleskednek a sport, a színészet és egyéb más készség tárgyak terén is, csakúgy, mint a többi tantárgyban. Szakkörök sokaságát kínáljuk fel tanulóinknak és örömmel látjuk, hogy egyik sem marad érdeklődő nélkül. 4 tagozat közül választhatnak az ide jelentkezők. A természettudományi szakon a kémiára, fizikára és biológiára fektetnek különösebb hangsúlyt, míg a jogi-politikai szakon az irodalomra, társadalomismeretre és történelemre. A dráma tagozatosak irodalmat, rajzot, éneket és kultúrát, míg a sport tagozatosok a testnevelést tanulják emelt óraszámban. - Azt hittem sosem hagyja abba a beszédet. Érdekelt ugyan amit mond, de szerettem volna minél hamarabb végezni, úgy éreztem menten éhen halok, vagy ha nem is, akkor a hasam akkorát fog korogni, hogy belereng a föld is. Előző nap is csak reggeliztem, meg ebéd gyanánt befaltam egy müzliszeletet.
-Értem, és melyikre lenne még esélyem bekerülni?-tértem is rögtön a lényegre.
-Megnézem...-mondta és elővett egy köteg papírt, amiben keresgélni kezdett.-Meg is van. A sport tagozatunkon még van hely és a természet tudományin is.- Nem volt nehéz választás figyelembe véve, hogy sportolás közben ön-és közveszélyes vagyok, az pedig ezer százalék, hogy nem fogom magamat rászabadítani az iskolára heti tudomisén hány órában.
-A természettudományi érdekelne.-Vágtam rá gyorsan, nehogy kitalálja, hogy látja rajtam, hogy nekem a sportszak való. Egyáltalán nem lett volna hangulatom magyarázkodni.
-Ennek örülök, töltsd ki kérlek ezeket a lapokat az adataiddal.-átnyújtott 2 papírt és egy tollat én pedig rögtön neki is kezdtem. Hamar bejeztem, majd amikor átnyújtottam neki kaptam is helyette 10 másikat.- Tessék, az órarended, a tájékoztató a szakkörökről, a tankönyvekről és a tandíjról. Mindent megtalálsz benne, de ha neked, vagy a kedves szülőknek még kérdése akadna, akkor elérik a titkárnőmet a lap alján található telefonszámon. Holnap már kezdhetsz is.- Remek, szerencsére elég sietős volt neki és a szükségesnél nem fecsérelt ránk több időt. Kihagyta a honnan érkeztek, milyen okból, mi a kedvenc tantárgyam és az összes hasonló kérdést; megeshet persze, hogy ebben közrejátszott az, hogy anyu már előre intézkedett szokásához híven. Ezzel elköszönt, én pedig megeresztettem felé egy mosolyt amiben elég sok minden rejtőzött el. Például egy tudom, hogy csak az anyám jelenlétében vagy ilyen angyali, egy köszönöm, hogy ilyen rövidre fogta és egy remélem soha nem lesz dolgunk egymással is, majd gyorsan elhagytuk az irodát.
-Anyu keresek valami ehetőt, megvárnál?-nyomtam a kezébe a papírokat és már mentem is, mert megláttam a folyosó távolabbi részében egy automatát. Átfésültem a kínálatot, egy csokis croissant mozgatta meg leginkább a fantáziámat. Előkotortam táskámból a pénztárcámat és bedobáltam a pénzt. Megnyomtam a C3-at és vártam, hogy a gép kidobja, de várhattam, mert félúton beszorult, a pénztárcám kiesett a kezemből és a csengő is megszólalt. Lehajoltam és összeszedegettem a kártyáimat, meg ami még kiesett, majd felegyenesedtem, de szembe találtam magam egy fiúval.
-Sietnél egy kicsit?- kérdezte éles hangon én pedig már majdnem meglepődtem, hogy milyen bunkók az emberek, aztán eszembe jutott, hogy ezt már eddig is tudtam.
-Bocsi, de elromlott a gép.- mutattam beszorult reggelimre, mire a fiú öklével rávágott egy olyat az oldalára, hogy az egész gépezet belerázkódott, a croissantom pedig végre célba ért.
-Semmi baja.-mondta még és a kezembe nyomta. Majdhogynem félretolt és nem is foglalkozott velem tovább. Már most imádom ezt a helyet! Inkább szó nélkül hagytam az esetet és visszasietem anyuhoz, közben pedig már ki is bontottam zsákmányom.
-Mehetünk.- mondtam miközben beleharaptam. Azt a kb. 5 perces utat csöndben töltöttük el, fölöslegesnek láttam belevágni komolyabb témákba, arról pedig lehangolónak találtam volna beszélgetni, hogy milyen az idő. Ez arra engedne következtetni, hogy nincs más témánk, ami pedig egyenlőre még nem volt igaz. Nem vágytam túlzottan haza, mert tudtam mi vár rám. Újabb kicsomagolás és berendezkedés. Aztán pont amennyire nem vágytam rá olyan hamar végeztem is. Délután 4 óra volt, nekem pedig meg kellett volna vennem a könyveimet a délelőtt kapott könyvlista alapján, úgyhogy a magassarkút kényelmesebb cipőre cseréltem és a blúz helyére felkaptam egy pólót és egy bőrdzsekit, ami az időjárásnak még megfelelt és egy erős táska társaságában nekivágtam az útnak. Telefonom végig a kezemben volt, azon néztem az utat. Szerencsére nem laktunk olyan messze a belvárostól, de amúgy is találtam egy buszt aminek egy utcányira van a megállója és ami a könyvesbolthoz közel rak le. 2 perce sem álltam a megállóban, mikor jött a busz, remekül kiszámoltam. Azt is megnéztem, hogy hol kell leszállnom és út közben a sulimat is láttam, de még így is majdnem elfelejtettem leszállni. Végül azért sikeresen túléltem a megpróbáltatásokat és bejutottam a boltba, ahol az eladó hölgy igen segítőkész volt. Átvette a listát és amíg én nézelődtem összeszedte nekem mindet, kivéve a kémia tankönyvet és munkafüzetet abból a típusból nem tartottak sajnos. A sors fintora, amúgy is utálom a kémiát. Anyu ma még nem volt hajlandó főzni, a gyomrom pedig megint megkordult. Kifizettem a könyveket és táskámmal a vállamon kerestem valami gyorséttermet, ahol fellelhető némi ehető étel. Végül találtam egy kis kínai büfét, ahol árulták a kedvenceimet: kukoricás csirke rizstésztával és sült zöldségek.
Mindezt belerakták két dobozba én pedig leültem egy asztalhoz és falatozni kezdtem. Megint megpróbáltam pálcikával enni, de sajnos ennek a művészetét még nem sikerült elsajátítanom kellőképpen, úgyhogy rövid bénázás után kértem egy villát. Kiszúrtam ahogy egy barna hajú srác jóízűt nevet a bénázásomon, de nem volt lehetőségem kérdőre vonni, sem jobban megnézni magamnak, mert fél perccel utána elhagyta az éttermet. Ezután visszaültem és megnyugodtam, hogy már senki nem bámul, nyugodtan ehetek. Hamar befejeztem, farkas éhes voltam. Hazaérve elhelyeztem új könyveimet az asztalomon és előszedtem a füzeteimet is, amiket nem cserélek le csak azért mert írtam (többnyire inkább rajzoltam) mindbe 5 oldalt. Bepakoltam a következő napi cuccokat is, szerencsémre nem volt tesim. Szép bemutatkozás lett volna, azt meg kell hagyni... 7 órával riogatott az órarendem és azzal, hogy az első óra kémia lesz. Kegyetlenség a köbön, de nem?! Ezzel a mesés ténnyel a tudatomban hajtottam álomra fejemet és reméltem, hogy nem felejtettem el semmit, és hogy az automatás srácnál kevésbé segítőkész egyeddel nem fogok összeakadni a nap folyamán.
