Vasárnap 7:00 ez most valami szörnyű tréfa? Sajnos nem, az ébresztőórám kegyetlen hangon berregett a fülem mellett. Csukott szemmel próbáltam elcsitítani, de csak nem hagyta abba, helyette betársult a zaj mellé egy koppanás is és pár apróbb fémzörgés. Kíváncsiságom nyert, kinyitottam szememet és kerestem a zaj forrását. Megterhelő feladat volt, mert az ágy lábánál találtam rá darabokra hullt órámra. Most legalább csak levertem, megesett már, hogy egy gyengébb szerkezeten kitöltve haragom megöltem egyet. A nagy nézelődésbe és a meglepetésbe, hogy kinyílt az ajtóm és belépett rajta valaki (nem láttam az arcát, túlságosan is lefoglalt az, hogy megtartsam az egyensúlyom mielőtt...) egy elegáns mozdulattal fejjel előre lebukfenceztem az ágyamról.
-Basszus Cassy élsz még?!- egy meleg kéz érintette bőrömet, én pedig próbáltam magamat minél hamarabb összenyalábolni a földről. A kezek segítettek ebben és mikor felegyenesedtem szembe találtam magamat Philip szőke fürtjeivel és aggódó, de boldog tekintetével.
-Mit keresel itt?-tátottam el számat, amit szintén nagyon viccesnek talált. Az ágyam felé mutatott, amin egy tálcányi finomság hevert, a kedvenceim. Gofri, csokis keksz, croissant, gyümölcsök és az életet jelentő kávé.
-Gondoltam megéhezel a nagy izgalomban.-tette még hozzá, majd leült az ágyamra és látványosan végigmért.
-De mégis hogy jutottál be?- néztem rá teljesen értetlenül. Kezébe vett egy epret és kényelmesen megette, majd semmit sem sietve el válaszra méltatott.
-Az ajtón keresztül.-látta, hogy ezzel felidegesít, ami pedig (nyilván) nem állt szándékában, tehát még gyorsan hozzátette. - Az anyukád engedett be, kedves nő.-
-De mit keresel itt? Azt hittem tegnap elbúcsúztunk...-mondtam nyugodtabban és leültem mellé az ágyra.
-Nos mivel nem jöttél velem bulizni tegnap ezért ki kellett találnom magamnak valami programot, hogy ne unja...-
-És te azzal ütötted el az időt, hogy felkeltél hajnalban, beszereztél egy csomó finom kaját és mindezt idehoztad nekem?-vágtam szavába.
-Oké, jobban látod a lényeget, mint az elvárható lenne valakitől aki fejre esett alig egy perce.-nevette el magát. Így is megállta amikor látta az esetet, egészen nagy önuralomra vall, hogy nem röhögött ki azonnal, érthető, hogy most jönnek az utórengések.
-Muszáj emlegetned? Így is elég kínos.- a tükörbe egyébként bele sem mertem nézni.
-Ugyan már. De enned kellene, nincs sok időd. Én csak benéztem, mert volt egy olyan sejtésem, hogy ha elhagyod a várost amúgy sem látlak többet az ígérted ellenére sem, tehát miért ne élvezzem a társaságod az utolsó itt töltött órádban?- erre most mit mondjak? Megadtam magam, én is megkedveltem, ezt a szőke, mindig jókedvű fiút, aki valóban mindig a kedvemben járt. Felkaptam egy csokis kekszet és azt kezdtem rágcsálni, majd kortyoltam egy kicsit a kávéból is, hogy minél hamarabb kifejtse kellő hatását. Mikor rágószervem is felszabadult végre és nem fenyegetett minden mozdulatnál a keksztől való fulladás veszélye az ölébe ültem és erősen megöleltem. Nem tudtam szavakkal kifejezni mit érzek most. Valójában szerettem. Nem voltam belé szerelmes és nem akartam tőle semmit, de szerettem, mint barátot, és mindezt 4 hónap alatt sikerült elérnie nálam, ami nagy szó. Többnyire zárkózott vagyok, pont amiatt, mert nem töltök sok időt egy helyen, vagy csak felszínes barátságokat kötök. Most azonban rá kellett jönnöm, hogy ez nem az, és ha itt maradtunk volna valószínűleg ő lett volna a BFF-em, csak hogy valami nagyon sablonosat is mondjak.
-Muszáj mennem, neked meg készülni, de most valahogy úgy érzem, hogy mégis be fogod tartani az ígéreted.- megpuszilt, és nem láttam, de így is tudtam, hogy mosolyog.
-Ez most egy kicsit sértő volt, azt hitted, hogy nem fogom?- és milyen igaza is lett volna egészen 10 perccel ezelőttig.
-Ami azt illeti igen. Na gyerünk, keljünk fel.- felállított a saját lábamra, majd még egyszer megölelt.-Vigyázz magadra és ne felejtkezz el rólam!-
-Nem fogok, szia!-integettem utána, majd bevetettem magamat a fürdőbe. Egy gyors zuhanyzás és fogmosás után besöpörtem minden felesleges dolgot a neszesszerembe és felöltöztem. A reggelimből még eszegettem, majd befejeztem a pakolást is és lebattyogtam a földszintre szólni, hogy elkészültem. Pont időben, a költöztetők 10 perce érkeztek és akkor kezdték a bepakolást. Nem telt nekik sok időbe az egész procedúra, aminek különösen örültem, mert fájt minden perc, amit ebben a környezetben töltöttem. Szörnyű volt látni megint a dolgokat, amikhez annyi emlék kötött becsomagolva. Egy óra múlva már a kocsiban ültünk és nekivágtunk hosszú utunknak.
-Most már hajlandóak vagytok elárulni hová is tartunk valójában? Ez egyáltalán nem jó meglepetés.-ostromoltam őket a válaszért.
-Jól van, legyen! - adta végül be a derekát anyu.- A hely neve, amit egyébként legnagyobb meggyőződésem szerint imádni fogsz Hartford.-
-A Connecticut megyei Hartford?-kérdeztem vissza. Egyszer már jártam ott. Egész szép város és nem is olyan messze a központtól gyönyörű helyek vannak. Ettől még nem gondoltam úgy, hogy nem lesz rémes ez az egész, de legalább nem egy Anchorage (Alaszka) nevű istenháta mögötti városba költözünk. Anyu csak bólintott, én pedig nem kérdeztem többet, feltettem fejhallgatómat és felcsavarva a hangerőt lassan álomba merültem.
Nem tudom mennyi ideje jöhettünk, de egy óriási dörgésre ébredtem. Vihar ilyenkor? Kinyitottam a szememet, kint már sötét volt, de viharnak semmi jele. Az autó állt, méghozzá egy kedves családi ház előtt.
-Megjöttünk?-kérdeztem rá és a választ meg sem várva szálltam ki körbenézni, de még hallottam anyu igenét. A "dörgés"-t mint kiderült a kuka adta ki, amit apu sikeresen feldöntött a kocsi elejével. Vállamon táskával megindultam a bejárat felé. Igazából semmi extra nem volt, de megnyerte a tetszésemet. Benyitottam és felkapcsoltam a lámpákat. A költöztetők ismét jó munkát végeztek, a legtöbb dolog már a helyén volt, a dobozok pedig a szobákban, amibe szintén nem volt választásom, hogy melyiket kérem, anyu előre elrendezte és oda vitette a cuccaimat. Természetesen körbenéztem az egész házban, szörnyen idegen volt. Itt is van saját fürdőm és a szobám ablakának párkányán pont elférne egy kis ülőrész, amit valószínűleg meg is fogok csinálni. Az ágyam már ott volt és hívogatott. Az órámra pillantva rájöttem, hogy ez nem is csoda, már bőven az éjszakában jártunk. Anyu bejött a szobámba és megkért, hogy feküdjek le, holnap hosszú napunk lesz, ki kell pakolni és be kell iratkozni a helyi iskolába. Remek. Zuhanyzás és minden egyéb nélkül dőltem be az ágyba amint anyu becsukta maga mögött az ajtót. Megszoktam, hogy új helyen kell aludnom, így nem telt sok időbe míg álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése